

![]()
Méltán tartják a szaloncukrot hungarikumnak, hiszen csak mi magyarok díszítjük e papírba csomagolt cukorkával a karácsonyfát. A NetPincér.hu ezúttal arra vállalkozott, hogy megtudja mi Magyarország kedvenc szaloncukra. A december 7-én és két héten át tartó szavazáson 20 ezren adták le voksukat, és így rajt-cél győzelemmel a Zselés-gyümölcsös szaloncukor végzett az első helyen. A második helyezett szoros küzdelemben a Marcipános, harmadik pedig a Karamellás lett. A szavazás célja az volt, hogy pillanatképet készítsünk korunk ízlésvilágáról, ezzel hozzájárulva hazánk gasztronómiai kultúrájához. A szaloncukor szavzáson 22 ízre adhattuk le voksunkat, úgy hogy kiválasztottuk a 3 kedvencet. A szavazás keretében nem márkákra, hanem a boltok polcain megtalálható ízekre lehetett szavazni. A Magyarország kedvenc szaloncukra szavazás végeredménye
![]() |
![]() Szaloncukor történeteA szaloncukor Franciaországból indulva német közvetítéssel került Magyarországra. Az 1800-as évek végére terjedt el széles körben és azóta díszítjük vele a karácsonyfát. Eleinte cukorkákat és csokigolyókat csomagoltak sztaniolba és színes selyempapírba, a végeit sokáig kézzel rojtozták. További információk itt olvashatók
A korábbi szavazásról2010 augusztusában 33.000 szavazó választotta meg Magyarország Kedvenc Süteményét. A somlói galuska lett a gyoztes. Ezt követte a zserbó és a rétes. További információk itt olvashatók 2010 elején közel 77.000 szavazó választotta meg Magyarország Kedvenc Ételeit. Az Újházi tyúkhúsleves végzett az első helyen. A főételek kategóriában a töltött káposzta, a desszertek között a madártej lett a kedvenc. További információk itt olvashatók ![]() |
